Rólam

Ninette vagyok, 20 éves gyógytornász hallgató. Nagyon szeretek zongorázni és hegedülni, emellett hobbim a fotózás, az olvasás - általában angol nyelven -, illetve a sütés. Imádom a klasszikus zenét, ami egy kicsit furcsának tűnhet egy 20 éves lánynál, de ez az én stílusom. Kedvenc színem a zöld.

Bővebben >>


A kinézetért és a css kódért hatalmas köszönet illeti Bóca-t!

 
Menü

Blog

Címkék

Archívum

Személyes részleg

Bejegyzésekben szereplő személyek

Elérhetőségem

Bejelentkezés
 

 
Blogplusz
Friss bejegyzések
2018.11.17. 19:15
2018.11.04. 17:36
2018.10.28. 12:38
2018.10.20. 18:56
2018.10.13. 19:08
 
Terveim
Megszerezni a jogsit
Jégkori bérletet venni
Kiolvasni egy könyvet angolul
Olv.: Coelho: Az alkimista
Legendás állatok és megf.
Venni egy húsevő növényt :D
Sikeresen vért adni
Középfokú angol nyelvvizsga
Dönteni a továbbtanulásról
Leérettségizni
Emelt biosz érettségi
Elkezdeni az egyetemet
Teljesíteni az első félévet

 

 
Chat
 
Látogatók
Indulás: 2015-10-26
 
Versenyek

 

 
Forrásaim

Kódok: LindaDesign

Nem saját képek: Pixabay

 

 

Blog

Őszinteségi roham

2018.06.26. 07:46, Ninette
203.

Előre is bocsi ezért a bejegyzésért, nem tudom ezt tovább magamban tartani. Hosszú, lehangoló. Mindenki saját maga dönti el, hogy elolvassa e vagy sem.

Sokszor gondolkozom azon, hogy miért vagyok ennyire fura. Ez alatt azt értem, hogy egyszer ilyen vagyok, egyszer olyan. Egyszer beszélni akarok valakivel és sokat, máskor hagyjanak már békén a fenébe. Nagyon nagy hangulatingadozásaim tudnak lenni, és nagyon apró dolgok befolyásolják ezeket. Sokszor annyira sérülékeny vagyok lelkileg, hogy az már engem is megdöbbent, amikor rájövök. Máskor meg csak úgy lepereg rólam minden rossz, amit mondanak. Érdekes ez a kettősség. Igazából sokszor csak azt érzem, hogy kicsit össze vagyok zavarodva. Mert mondjuk tegyük fel, hogy szívesen mesélnék valakinek arról, hogy mik történtek velem a mai napon, miken gondolkoztam mostanában, milyen félelmeim és kétségeim vannak. De ugyan kinek mondhatnám el? Nem érdekel senkit. Itthon mindenki agyf*szt kapott tőlem, amikor minden nap elmeséltem, hogy mi történt a suliban, hogy a matektanár milyen kis baromságon akadt ki már megint, és a többi. Biztos rohadtul unalmas lehetett minden nap ezeket hallgatni, nem mondom. De nekem élmény, ha felidézem, hogy mi volt ma, amikor summázom a történteket, levonom a tanulságokat, és nem mellesleg érdekel valaki(k)nek a véleménye. Csak azok a valakik inkább azt kívánják titkon - egy idő után pedig már nem titkon -, hogy némuljak már el végre.

A másik. Valahogy mindig is nagyon érzékenyen érintett, ha valakiben csalódtam. Például ha elmondtam valami bizalmasat, ő pedig továbbadta. Egyébként is nagyon óvatos voltam minden barátommal, nagyon ügyeltem rá, nehogy elmondjak valami olyat, amit utólag megbánnék. És mégis sikerült. Monica volt az első olyan, akiről úgy éreztem, hogy igazi barátom, és mekkorát tévedtem... Akkoriban sajnos volt egy elég nagy probléma családon belül, ami abban az időszakban kihatott minden egyes napomra. Monica családjában tök ugyanez a probléma szintén óriási befolyással volt az ő mindennapjaira is, ezért úgy éreztem, hogy ha neki beszélek erről, ő meg fog érteni, mivel ugyanezt éli át. Hát rohadtul nem. Akkor, amikor elkezdtem erről beszélni, elsőre nem is mondtam el sok mindent, csak röviden, mert nem voltam azért teljesen biztos abban, hogy jó, amit teszek. Nem sokkal később összevesztünk valami kis hülyeségen - ez akkoriban csomószor előfordult, ahogy az a kis tini barátnőknél szokás -, és aztán Amandától hallottam vissza, amit Monicának mondtam. Na itt én totálisan összetörtem.

Egyszerűen nem fért a fejembe, hogy ennek mégis mi haszna volt. Én voltam az egyetlen az osztályban, aki tudott Monica családi problémáiról, és soha a büdös életben eszembe se jutott, hogy szétkürtöli. Ő pedig az első adandó alkalommal elpofázta azt, amit mondtam neki, és iszonyúan féltem, hogy ezért kapni fogok itthon, mert kérték, hogy erről ne beszéljek senkinek. De én egyszerűen nem tudtam magamban tartani, muszáj volt beszélnem róla, mert minden napomra hatással volt. Hát ez lett belőle. Ez volt az első nagy csalódásom, amitől fogva még jobban megválogattam a barátaimat, és még kínosabban ügyeltem arra, hogy ne mondjak el senkinek semmi bizalmasat. Persze Monica halálosan megsértődött, amikor a képébe vágtam, hogy soha többé nem fogok elmondani neki semmit. Még ő hisztizett nekem, hogy értsem már meg, hogy ő mennyire megbánta, miért vagyok ilyen, hogy én ezt nem hiszem el neki? Én komolyan megpróbáltam megbocsájtani neki, de nem tudtam. Egyszerűen nem ment. Akkorát csalódtam, hogy képtelen voltam ezt elnézni. Talán ez a kép - Pinteresten találtam - valamennyire közvetíti, hogy milyen dolog volt ez.

Néhány év múlva, amikor már a gimis korszakunkba értünk, egyre jobb lett a kapcsolatom Amandával. Ő egy kicsit különleges volt úgymond a baráti körünkben, mert sok mindent meg tudtam vele beszélni, és ő volt az egyetlen, aki át tudta érezni, hogy milyen az életem gluténérzékenyként. Nem azt mondom, hogy minden nap meg tudnék halni miatta, mert én réges-rég beletanultam már, hogy mivel jár ez a betegség. A probléma a környezet felfogásával van. Az osztálytársaim egy részének az volt a véleménye, hogy én túlzást csinálok ebből az ételintoleranciából, mert ők annyira okosak, hogy tudják, mitől lesz bajom és mitől nem. Ők pontosan meg tudják mondani, hogy egy gyümölcslevesben biztosan nincs liszt. És akkor a rántásba vagy a habarásba - amivel sűrítik az ételt - mit raknak, ha nem lisztet okostojáska? Jaa... Hát igen. Erre már nem gondolnak. Szóval az a lényeg, hogy például ezzel kapcsolatban ő volt az egyetlen, aki igazán megértett, mert neki is van hasonló problémája, illetve a húgának is szigorú diétát kell tartania. Emellett még sok más dolog volt, amiért nagyon kedveltem őt. De teljes mértékben mégse tudtam megbízni benne, ezt még az akkori bejegyzéseimben - amikor aktuális volt a téma -, leírtam, ahogyan azt is, hogy miért.

Utána pár hónap múlva jött a nagy szünet, amikor hirtelen nem szólt hozzám, mindenkivel meg akart utáltatni, és fogalmam sem volt, hogy mi a fenéért kapom ezt tőle. Akkor jöttem rá, hogy mennyire jó döntés volt nem teljesen bízni benne. Két hónapnyi parazitizmust követően - mert azért eléggé megviselt az az időszak, akárhogy is nézzük - nagy nehezen kiderült, hogy ő félreértett valamit, és azt hitte, hogy én egy dög vagyok, aki el akarja csábítani azt, aki neki tetszik. Ahelyett, hogy mondjuk idejött volna, hogy tisztázzuk már, hogy akkor most mi is van, ő azonnal elkezdett mindenkivel kibeszélni és olyan dolgokat terjeszteni, amiknek semmi alapjuk nem volt. Tényleg mindenkit próbált ellenem fordítani, nagyrészt sikerrel is járt. Diana szerencsére pártatlan akart maradni. Miután nagy sokára tisztáztuk a dolgot, én totál kész voltam a sok ellenségeskedés miatt, nem volt erőm továbbra is csak mutatni a nagy mosolyt, de közben szenvedni, ezért aztán továbbra is velük maradtam egy társaságban.

Persze Amandának sok barátja volt, ezért nem nagyon viselte meg, hogy elveszítette a bizalmamat. Akkoriban eléggé kihasznált sok mindent. Azóta már egyébként rádöbbent, hogy mekkora barom volt akkoriban, és pár hónapja azt mondta, nem is érti, hogy bírtuk ki őt. Mostanra szerencsére pozitív irányban változott meg. De akkoriban nem nagyon érdekelte, hogy éppen kit dobott el, amíg volt neki valaki más. Aztán egyszer-kétszer jött nekem kiakadni, hogy ez meg az mekkora tapló, én meg persze akkor mellette álltam. Később pedig hirtelen senki nem volt már tapló, így én el voltam felejtve és újra eldobhatóvá váltam. Bár tizenkettedikben már szerencsére nem csinálta ezt velem. Viszont év végén, amikor kétszer összejött az egyik osztálytársunkkal, majd szakított vele, hirtelen elveszített mindenkit, engem és Dianát kivéve. Aztán Dianával is összeveszett - de azóta pár hónap után kibékültek -, és csak én maradtam neki a régi osztályából. Ki hogy tekint erre, lényegtelen, de szerintem ez egy kicsit olyan dolog, hogy a sorstól megkapja mindenki, amit érdemel. Én korábban is éreztem, meg írtam itt a blogon, hogy előbb-utóbb a sorstól megkapja. Hát megkapta, és szerencsére megváltozott azóta. Jó helyen van, jól tanul, rájött a hibáira, és mindenképp becsülöm benne, hogy tanult belőle, megbánta és elismerte, hogy rosszul csinálta. Persze teljesen helyrehozni már nem lehet a barátságunkat, az már régen oda, meg már nem is találkozunk sokat, de rendszeresen beszélünk egymással, és azért ez is valami, tekintve, hogy mik történtek. Sajnos ez is olyan dolog, amit nem tudok elfelejteni, mert borzalmasan rosszul esett az, hogy benne is csalódtam, hiába számítottam erre valamilyen szinten.

Ekkor még ott voltak a családtagok, akiknek el lehetett mondani talán mindent. De néha anyum is elég fura volt velem. Pár éve volt olyan például, hogy időnként iszonyúan szúrt a mellkasom, és ez engem nagyon megijesztett, attól féltem, hogy valami nagy bajom van. Szóltam anyumnak, hogy szeretnék neki mondani valamit, legyen szíves és jöjjön már be a szobába, hogy megbeszéljük. Ő bejön, leül és elkezdi: "na mi van? szerelmes vagy?" És közben persze röhögött. Jó ez most lehetett egy hülye poén is, de mikor tényleg arról van szó, hogy meg vagyok ijedve, mert félek, hogy bajom lehet, akkor nem esik jól egy ilyen. De igazából ez nem befolyásolta annyira ezt a bizalom dolgot, mégis eszembe jut még mindig. Na de, tizenkettedikben volt az az osztálytársam, aki nagyon össze akart velem jönni, én pedig nem mertem tanácsot kérni senkitől sem, és nem tudtam, hogy mit érzek, fogalmam sem volt, hogy mit tegyek. Viszont egy idő után már név nélkül elmondtam egyszer ebéd közben, hogy mi van és baromira nem tudom, hogy mit tegyek. Arra már nem emlékszem, hogy az illető neve hogyan derült ki, de az a lényeg, hogy anyum valamit félreértett, és azt hitte, hogy ez a kapcsolat eleve halott ötlet. Aztán egyszer kérdezte, hogy na rájött már a srác, hogy tök feleslegesen próbálkozik? Én meg néztem, hogy most mi van? Ha feleslegesen próbálkozna, már rég megmondtam volna neki. Na ekkor esett le anyumnak, hogy akkor most az van, hogy én nem tudom, hogy mit is tegyek.

Nem sok mindent meséltem neki erről a dologról, de azért azt alap dolognak vettem, hogy ezt nem adja tovább, mivel a nővérem barátjáról is csak hónapokkal később szerzett tudomást a rokonság tágabb köre, mi meg még nem is jutottunk semmi konkrét dologra, én továbbra is totál tanácstalan voltam. Ő viszont nem így gondolta. Egyszer elmentünk mamámékhoz, aztán jó gúnyos hangvételben kaptam a kérdést mamámtól, hogy mi van a fiúval? Ránéztem anyumra - aki amúgy természetesen röhögött -, és némán megköszöntem neki ezt az óriási szívességet. Ugyanis még hónapokkal később is, akárhányszor elmentem mamámékhoz, állandóan erről kérdezett, részletesen kielemeztette velem a fiú rokonságát meg minden mást is meg akart tudni róla, holott rohadtul semmi köze az egészhez. Egy idő után baromira elegem lett ebből, és megkérdeztem anyumat, hogy mégis miért kellett ezt csinálni? Miért kellett elmondani? Ő meg azzal jött, hogy mert mi van, arról miért nem szabad beszélni, ami nincs? Hát például azért, mert konkrétan nincs is...

Korábban igazából mindent meg tudtunk beszélni, minden problémánkat. De ezt nem. Én többször is megpróbáltam megbeszélni, éreztetni vele, hogy ez nekem igenis nagyon rosszul esett, ő viszont nem volt hajlandó komolyan venni. Megkérdeztem a nővéremet, hogy most szerinte tényleg én vagyok a hülye, vagy ő is úgy gondolja, hogy ez nem volt szép? És rögtön az volt a reakciója, hogy hát azért ez elég csúnya volt, most mi jó volt ebben, stb. Én is így gondoltam, ezért továbbra is próbáltam lerendezni ezt a dolgot, de anyum nem volt partner ebben. Ő kitartott amellett, hogy ezzel az égvilágon semmi baj nincsen. Máskor meg nekem van megmondva, hogy na erről eszembe se jusson említést tenni a mamáméknak, mert semmi közük hozzá. És visszafelé ez nem működik vagy mi? Nekem egy idő után elegem lett ebből az egészből, és a fejéhez vágtam, hogy ő is megbízhatatlan, ugyanúgy mint azok, akikben csalódtam már évekkel ezelőtt. Alig egy hónappal később a nővéremmel volt valami, amiről azt mondta anyum, hogy erről ne beszéljek senkinek, legfőbbképp a mamámnak ne. Aha, szóval ez így működik... Ja és volt még valami nővéremmel kapcsolatban, amiről anyum azt mondta, hogy azt ő nekem nem mondja el, és akkor legalább látom, hogy ő igenis nem pletykás. Hát jó.

Ő volt az utolsó, akiről ilyesmit feltételeztem volna, hogy elmondja a dolgaimat olyanoknak, akiknek nem kéne. Ez amúgy a tavalyi érettségi időszak kellős közepén volt, emlékszem, hogy borzalmasan ideges voltam emiatt, amikor az ének érettségimre mentem, konkrétan az érettségi nyugtatott le. Én nem akarom vádolni, meg bántani az anyukámat, mert ő egy nagyszerű ember és rengeteget tett értem. De nem tudok benne se megbízni. Nem tudtuk megbeszélni, mert nem volt hajlandó rá. És nekem ez volt az utolsó csepp a pohárban. Tudtam, hogy ha a saját anyukámban nem tudok megbízni, akkor senkiben sem. Most pedig sírok természetesen. Mert nagyon sajnálom, hogy ide jutottunk és nem csak magam miatt bánom ezt. Nem tudom, hogy tudnám neki meghálálni azokat a dolgokat, amiket az elmúlt közel húsz évben értem tett, hogyha érzelmileg automatikusan távolodom tőle azért, hogy megvédjem magam a további csalódásoktól. Mondhatja bárki nyugodtan, hogy egy önző hisztis hálátlan picsa vagyok. Biztos az vagyok, nem tudom. Én szeretem a családommal tölteni az időmet, de mégis úgy érzem, hogy távol állok tőlük. De közben szeretnék bízni bennük, mégsem tudok. Automatikusan falat építek magam köré, hogy mindenkit távol tartsak. Emiatt sok dolgomat nem tudják megérteni, de nem is várom el tőlük.

Azóta tényleg mindent magamban tartok, de ez a sok minden idővel felhalmozódik. Ezeknek egy részét leírom itt a blogon, de azért a családi dolgok nálam eléggé privát szférába tartoznak, nem szeretek róla beszélni. Viszont ezt már tényleg nem tudtam magamban tartani. Sok-sok estém telt azzal, hogy végiggondoltam magamban mindezt, amit most leírtam, és sírtam. Kívülről biztos nagyon szánalmas, hogy ilyenek miatt sírok, mert ennél sokkal nagyobb problémák vannak az életben. De nekem most ez a nagy problémám, bár ki tudja, lehet, hogy a proktológia meg a tükrözés után már más nagy problémám lesz. A tüneteim alapján simán. De erről se merek beszélni senkinek, pedig nagyon is félek tőle. Már nem magától a vizsgálattól, azon inkább túl akarok lenni. A diagnózis. De persze ne temessünk előre semmit, még itt nem tartunk egyelőre.

Mindez, ami fentebb olvasható, azt eredményezte, hogy sokkal több időt töltök a gondolataimba zákózva, mint korábban. Amikor gondolkozok/elmélkedek, akkor szoktam végiggondolni például azokat a dolgokat, amik történtek velem aznap, de senkinek nem tudom őket elmesélni. Átgondolom azokat a problémáimat, amikről senkinek nem tudok beszélni, próbálok megoldást találni. Máskor meg csak szimplán elvagyok valamilyen gondolattal. Ha ilyenkor talál meg valaki, hogy jaj beszélgessünk már egy kicsit, na akkor mindig sértődés a vége. Utálom, ha megzavarják a gondolataimat. Eleinte mindig próbálom finoman jelezni, hogy most ez nem alkalmas pillanat, de az illető "csakazértis" folytatja tovább, ekkor jön az a pont, amikor én elküldöm a fenébe, és akkor ugye jó nagy bunkó vagyok mindenki szemében. Pontosabban "gyökér", így szoktak ilyenkor hívni.

Az a durva, hogy azóta olyanokkal, akiket annyira nem is ismerek, sokkal közvetlenebb vagyok. Már nem érdekel, hogy ki mit gondol rólam. És annyira eltávolodtam mindenkitől, hogy sok ismerősömnek elmondok dolgokat annak tudatában, hogy ugyan ki olyannak mondaná tovább, mivel szinte nincs is közös ismerősünk, akinek el tudná mondani. De persze ezek nem nagy dolgok, amiket mondok, a közeli ismerősöknek mégse ejtenék egy szót se róluk. Mert tőlük már automatikusan távol tartom magam. Kívülről sokszor egy érzéketlen bunkó vagyok, mert nem mutatok ki semmit. Viszont sokszor nagyon távolságtartó tudok lenni olyanokkal szemben is, akik nem is tudnának nekem ártani, és észre sem veszem, csak utólag. Igazából ezért a leírt sok mindenért mondom azt már jó ideje, hogy nem akarok párkapcsolatot, illetve már azt sem tudom, hogy mit jelent az a szó, hogy barátság. Oltári megkönnyebbülés volt most ezt a sok szart kiadni magamból, még akkor is, ha utólag kiderülne, hogy valaki ismerős olvassa a blogot. Egyszerűen ez az igazság, ez van, én így érzem és kész. Nyilván az én múltam sem hibátlan, valamilyen szinten meg is érdemlem, amit kaptam, de megváltoztam. Bár ez már nem sok mindent hoz helyre, de mindegy is.

2 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2018.06.27. 10:46
Ninette

(De imádom, amikor leírok valamit, és a cucc nem küldi el...)

Hú, sajnálom, hogy veled is ez a helyzet. Nekem is pont ez jutott eszembe a múltkor, hogy egy titok csak addig titok, amíg egyvalaki tud róla. Azért ez nem semmi, hogy anyukád oda se figyelt, amikor meséltél neki... Engem végighallgattak a szüleim és a tesóim, de csak azért, mert "csakazértis" végigmondtam, viszont mostanában rászoktak, hogy inkább a szavamba vágnak, nehogy végig tudjam mondani, amit elkezdtem. Máskor meg szólaljak már meg, miért nem mondok semmit. Gondolom ha már nem leszek a nyakukon, akkor inkább az lesz a baj, hogy nem mesélek semmit. Bár ki tudja, anyum kedvenc mondása, hogy előre félnek attól az időszaktól, amikor ők már magatehetetlen idősek lesznek, és nekem kell majd gondozni őket, azért ez elég jól tud esni.

Mindenesetre remélem, hogy egyszer megoldást találunk erre a problémára, addig is kitartást neked is! Köszönöm, hogy írtál, legalább látom, hogy nem csak én küszködök ilyen problémákkal bizalmi téren.

Idézet
2018.06.26. 08:37
fanni

Én nagyon örülök neki, hogy ezt így leírtad, elég hasonló cipőben járunk, ami a barátokat, és a családot illeti, legalábbis bizalmi téren mindenképpen. Nincs senki az életemben, akit igazi barátnak mondhatnék - persze van, akivel rengeteget dumálok, mindenről, de a legféltettebb gondolataim előtte is titkok maradnak. Mert a titok csak addig titok, amíg egy ember tud róla. Ha két ember tudja, az már bizalom - ami minden emberi kapcsolatomból hiányzik.
Az anyukáddal kapcsolatos dolgot is teljesen megértem, én is mindig tartottam itthon az élménybeszámolót a sulis napokról, míg ő a számítógép előtt ült és valami idióta facebookos játékot nyomogatott, néha "ühüm"özött egyet, majd mikor este, vagy másnap rákérdezett valamire, amit már 1× elmondtam neki, és fontos volt, még én érzem magam szarul, amiért olyan hangnemben válaszolok neki, amilyenben.
Egyszer beszéltem róla pasi témáról, amikor megkértem, hogy apámnak erről egy szót se, amíg nem fix minden, mert úgyis kapnám tőle az ívet, én meg az ő idióta vicceinél komolyabbnak érzem magam. Megígérte, majd pár nap múlva hallottam, hogy ketten erről beszélnek, nem sokkal később pedig apám ráállt a hülyeségeire: ha telefonáltam valakivel, az biztos pasi volt, ha osztályprogramra mentem biztos, hogy hazudtam és pasival találkoztam, ha esetleg pár napot késett a havim, biztos, hogy terhes lettem. Pedig semmi komoly nem lett az egészből, és mocskos szarul esett, hogy azt feltételezik rólam, hogy hazudnék nekik.

Most viszont, 20 évesen, körvonalazódott bennem, hogy magasról és nagyívben szarnak arra, hogy mi történik velem, kiindulva az "ühüm"ökből. Már úgy vagyok vele, ne csak feltételezés legyen az, hogy hazudok nekik, akkor már inkább tényleg hazudok, ne legyen alaptalan.

Szintúgy, mint te, én is sokkal közvetlenebb vagyok olyanokkal, akiket nem ismerek. Előbb mondanám el életem legféltettebb titkát egy vadidegennek, mint a saját anyámnak - mert tudom, hogy ha én nem ismerem az illetőt, akkor ő se engem, mégis kinek adná tovább a dolgaimat? 

Bocsi, hogy így ideszemeteltem a panaszaim, de lényeg a lényeg, jó tudni, hogy nem nekem vannak egyedül ilyen fokú bizalmi problémáim :)

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 


STARSTABLE Online csatlakozz te is egy remek közösséghez! Daisy BLOG    *****    Érdekelnek a zenei újdonságok? Kattints! ⏵ Popusz: Zenei blog. Kritikák, listák, ajánlók és még több.    *****    Halihó! Néhány újdonság a G-Portál Histórián! Toljuk meg az év végét, kovácsoljunk közösséget ismét! Csatlakozol? :)    *****    Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok    *****    Egy Blog az Én világom. :) Gyere és nézz be ha érdekel, az Online Játékok leírása, csináld magad dolgok, stb...    *****    Ön internet szolgáltató? Nem talál céget aki javítaná az elromlott hálózati, mikrohullámó eszközeit? Katt ide!    *****    Se kép, se hang? Hozza el, megjavítjuk! LCD TV, Inverteres hegesztõ, Mosó- Mosogatógép, és sok más. Garanciával!    *****    Elromlott? Mi megjavítjuk! Ipari és háztartási elektronika javítás! Garanciával. Elektronika-szerviz.gportal.hu    *****    Rendeld meg:Születési,elõrejelzési,párkapcsolati,fogamzási,hold horoszkóp,biotérkép.Ingyen konzultáció mindenrõl!Várlak!    *****    Keresek jó humorú szerkesztõ társat készülõ ZENÉS KABARÉ MÛSOROMHOZ    *****    Rendelj születési horoszkópot és ajándék 3 éves elõrejelzés,valamint ingyenes konzultáció az ajándékod. Várlak kattints!    *****    Iván és Sára kattttttt!!!!!!!!!!    *****    Erotika az állatövi jegyekben    *****    A szerelem karmája a horoszkópban    *****    Születési horoszkóp,ajándék 3 évi elõrejelzéssel,ingyenes konzultációs lehetõség, telefonon,messengeren,skypeon! Várlak!    *****    Kihagyhatatlan asztrológiai megrendelések, olvasmányok, szoftverek, ezoterikus témák sokasága vár az oldalamon. Várlak!!    *****    Vanessa Hudgens - Magyarország egyetlen mûködõ az egykori Szerelmes hang jegyek sztárjával foglalkozó oldala!    *****    A végtelen szeretet az egyetlen igazság, minden más illúzió.    *****    Ha sok mindent tudni szeretnél és válaszokra vársz látogass el oldalamra!    *****    SZEREPJÁTÉK - Csatlakozz közénk és légy részese egy kalandnak - FRPG - Még nem késõ csatlakozni - SZEREPJÁTÉK