Rólam

Ninette vagyok, 20 éves. Nagyon szeretek zongorázni és hegedülni, emellett hobbim a fotózás, olvasás - általában angol nyelven -, illetve a sütés. Imádom a klasszikus zenét, ami egy kicsit furcsának tűnhet egy 19 éves lánynál, de ez az én stílusom. Tavaly - és idén is - érettségiztem, a továbbiakban gyógytornásznak szeretnék tanulni. Kedvenc színem a zöld.

Bővebben >>


A kinézetért és a css kódért hatalmas köszönet illeti Bóca-t!

 
Menü

Blog

Címkék

Archívum

Személyes részleg

Bejegyzésekben szereplő személyek

Elérhetőségem

Bejelentkezés
 

 
Blogplusz
Friss bejegyzések
2018.07.16. 09:57
2018.07.11. 16:03
2018.07.05. 20:01
2018.07.03. 14:11
2018.06.28. 19:02
 
Terveim
Megszerezni a jogsit
Jégkori bérletet venni
Kiolvasni egy könyvet angolul
Olv.: Coelho: Az alkimista
Legendás állatok és megf.
Venni egy húsevő növényt :D
Sikeresen vért adni
Középfokú angol nyelvvizsga
Dönteni a továbbtanulásról
Leérettségizni
Emelt biosz érettségi
Elkezdeni az egyetemet

 

 
Chat
 
Látogatók
Indulás: 2015-10-26
 
Versenyek

 

 
Forrásaim

Kódok: LindaDesign

Nem saját képek: Pixabay

 

 

Blog

Őszinteségi roham

2018.06.26. 07:46, Ninette
203.

Előre is bocsi ezért a bejegyzésért, nem tudom ezt tovább magamban tartani. Hosszú, lehangoló. Mindenki saját maga dönti el, hogy elolvassa e vagy sem.

Sokszor gondolkozom azon, hogy miért vagyok ennyire fura. Ez alatt azt értem, hogy egyszer ilyen vagyok, egyszer olyan. Egyszer beszélni akarok valakivel és sokat, máskor hagyjanak már békén a fenébe. Nagyon nagy hangulatingadozásaim tudnak lenni, és nagyon apró dolgok befolyásolják ezeket. Sokszor annyira sérülékeny vagyok lelkileg, hogy az már engem is megdöbbent, amikor rájövök. Máskor meg csak úgy lepereg rólam minden rossz, amit mondanak. Érdekes ez a kettősség. Igazából sokszor csak azt érzem, hogy kicsit össze vagyok zavarodva. Mert mondjuk tegyük fel, hogy szívesen mesélnék valakinek arról, hogy mik történtek velem a mai napon, miken gondolkoztam mostanában, milyen félelmeim és kétségeim vannak. De ugyan kinek mondhatnám el? Nem érdekel senkit. Itthon mindenki agyf*szt kapott tőlem, amikor minden nap elmeséltem, hogy mi történt a suliban, hogy a matektanár milyen kis baromságon akadt ki már megint, és a többi. Biztos rohadtul unalmas lehetett minden nap ezeket hallgatni, nem mondom. De nekem élmény, ha felidézem, hogy mi volt ma, amikor summázom a történteket, levonom a tanulságokat, és nem mellesleg érdekel valaki(k)nek a véleménye. Csak azok a valakik inkább azt kívánják titkon - egy idő után pedig már nem titkon -, hogy némuljak már el végre.

A másik. Valahogy mindig is nagyon érzékenyen érintett, ha valakiben csalódtam. Például ha elmondtam valami bizalmasat, ő pedig továbbadta. Egyébként is nagyon óvatos voltam minden barátommal, nagyon ügyeltem rá, nehogy elmondjak valami olyat, amit utólag megbánnék. És mégis sikerült. Monica volt az első olyan, akiről úgy éreztem, hogy igazi barátom, és mekkorát tévedtem... Akkoriban sajnos volt egy elég nagy probléma családon belül, ami abban az időszakban kihatott minden egyes napomra. Monica családjában tök ugyanez a probléma szintén óriási befolyással volt az ő mindennapjaira is, ezért úgy éreztem, hogy ha neki beszélek erről, ő meg fog érteni, mivel ugyanezt éli át. Hát rohadtul nem. Akkor, amikor elkezdtem erről beszélni, elsőre nem is mondtam el sok mindent, csak röviden, mert nem voltam azért teljesen biztos abban, hogy jó, amit teszek. Nem sokkal később összevesztünk valami kis hülyeségen - ez akkoriban csomószor előfordult, ahogy az a kis tini barátnőknél szokás -, és aztán Amandától hallottam vissza, amit Monicának mondtam. Na itt én totálisan összetörtem.

Egyszerűen nem fért a fejembe, hogy ennek mégis mi haszna volt. Én voltam az egyetlen az osztályban, aki tudott Monica családi problémáiról, és soha a büdös életben eszembe se jutott, hogy szétkürtöli. Ő pedig az első adandó alkalommal elpofázta azt, amit mondtam neki, és iszonyúan féltem, hogy ezért kapni fogok itthon, mert kérték, hogy erről ne beszéljek senkinek. De én egyszerűen nem tudtam magamban tartani, muszáj volt beszélnem róla, mert minden napomra hatással volt. Hát ez lett belőle. Ez volt az első nagy csalódásom, amitől fogva még jobban megválogattam a barátaimat, és még kínosabban ügyeltem arra, hogy ne mondjak el senkinek semmi bizalmasat. Persze Monica halálosan megsértődött, amikor a képébe vágtam, hogy soha többé nem fogok elmondani neki semmit. Még ő hisztizett nekem, hogy értsem már meg, hogy ő mennyire megbánta, miért vagyok ilyen, hogy én ezt nem hiszem el neki? Én komolyan megpróbáltam megbocsájtani neki, de nem tudtam. Egyszerűen nem ment. Akkorát csalódtam, hogy képtelen voltam ezt elnézni. Talán ez a kép - Pinteresten találtam - valamennyire közvetíti, hogy milyen dolog volt ez.

Néhány év múlva, amikor már a gimis korszakunkba értünk, egyre jobb lett a kapcsolatom Amandával. Ő egy kicsit különleges volt úgymond a baráti körünkben, mert sok mindent meg tudtam vele beszélni, és ő volt az egyetlen, aki át tudta érezni, hogy milyen az életem gluténérzékenyként. Nem azt mondom, hogy minden nap meg tudnék halni miatta, mert én réges-rég beletanultam már, hogy mivel jár ez a betegség. A probléma a környezet felfogásával van. Az osztálytársaim egy részének az volt a véleménye, hogy én túlzást csinálok ebből az ételintoleranciából, mert ők annyira okosak, hogy tudják, mitől lesz bajom és mitől nem. Ők pontosan meg tudják mondani, hogy egy gyümölcslevesben biztosan nincs liszt. És akkor a rántásba vagy a habarásba - amivel sűrítik az ételt - mit raknak, ha nem lisztet okostojáska? Jaa... Hát igen. Erre már nem gondolnak. Szóval az a lényeg, hogy például ezzel kapcsolatban ő volt az egyetlen, aki igazán megértett, mert neki is van hasonló problémája, illetve a húgának is szigorú diétát kell tartania. Emellett még sok más dolog volt, amiért nagyon kedveltem őt. De teljes mértékben mégse tudtam megbízni benne, ezt még az akkori bejegyzéseimben - amikor aktuális volt a téma -, leírtam, ahogyan azt is, hogy miért.

Utána pár hónap múlva jött a nagy szünet, amikor hirtelen nem szólt hozzám, mindenkivel meg akart utáltatni, és fogalmam sem volt, hogy mi a fenéért kapom ezt tőle. Akkor jöttem rá, hogy mennyire jó döntés volt nem teljesen bízni benne. Két hónapnyi parazitizmust követően - mert azért eléggé megviselt az az időszak, akárhogy is nézzük - nagy nehezen kiderült, hogy ő félreértett valamit, és azt hitte, hogy én egy dög vagyok, aki el akarja csábítani azt, aki neki tetszik. Ahelyett, hogy mondjuk idejött volna, hogy tisztázzuk már, hogy akkor most mi is van, ő azonnal elkezdett mindenkivel kibeszélni és olyan dolgokat terjeszteni, amiknek semmi alapjuk nem volt. Tényleg mindenkit próbált ellenem fordítani, nagyrészt sikerrel is járt. Diana szerencsére pártatlan akart maradni. Miután nagy sokára tisztáztuk a dolgot, én totál kész voltam a sok ellenségeskedés miatt, nem volt erőm továbbra is csak mutatni a nagy mosolyt, de közben szenvedni, ezért aztán továbbra is velük maradtam egy társaságban.

Persze Amandának sok barátja volt, ezért nem nagyon viselte meg, hogy elveszítette a bizalmamat. Akkoriban eléggé kihasznált sok mindent. Azóta már egyébként rádöbbent, hogy mekkora barom volt akkoriban, és pár hónapja azt mondta, nem is érti, hogy bírtuk ki őt. Mostanra szerencsére pozitív irányban változott meg. De akkoriban nem nagyon érdekelte, hogy éppen kit dobott el, amíg volt neki valaki más. Aztán egyszer-kétszer jött nekem kiakadni, hogy ez meg az mekkora tapló, én meg persze akkor mellette álltam. Később pedig hirtelen senki nem volt már tapló, így én el voltam felejtve és újra eldobhatóvá váltam. Bár tizenkettedikben már szerencsére nem csinálta ezt velem. Viszont év végén, amikor kétszer összejött az egyik osztálytársunkkal, majd szakított vele, hirtelen elveszített mindenkit, engem és Dianát kivéve. Aztán Dianával is összeveszett - de azóta pár hónap után kibékültek -, és csak én maradtam neki a régi osztályából. Ki hogy tekint erre, lényegtelen, de szerintem ez egy kicsit olyan dolog, hogy a sorstól megkapja mindenki, amit érdemel. Én korábban is éreztem, meg írtam itt a blogon, hogy előbb-utóbb a sorstól megkapja. Hát megkapta, és szerencsére megváltozott azóta. Jó helyen van, jól tanul, rájött a hibáira, és mindenképp becsülöm benne, hogy tanult belőle, megbánta és elismerte, hogy rosszul csinálta. Persze teljesen helyrehozni már nem lehet a barátságunkat, az már régen oda, meg már nem is találkozunk sokat, de rendszeresen beszélünk egymással, és azért ez is valami, tekintve, hogy mik történtek. Sajnos ez is olyan dolog, amit nem tudok elfelejteni, mert borzalmasan rosszul esett az, hogy benne is csalódtam, hiába számítottam erre valamilyen szinten.

Ekkor még ott voltak a családtagok, akiknek el lehetett mondani talán mindent. De néha anyum is elég fura volt velem. Pár éve volt olyan például, hogy időnként iszonyúan szúrt a mellkasom, és ez engem nagyon megijesztett, attól féltem, hogy valami nagy bajom van. Szóltam anyumnak, hogy szeretnék neki mondani valamit, legyen szíves és jöjjön már be a szobába, hogy megbeszéljük. Ő bejön, leül és elkezdi: "na mi van? szerelmes vagy?" És közben persze röhögött. Jó ez most lehetett egy hülye poén is, de mikor tényleg arról van szó, hogy meg vagyok ijedve, mert félek, hogy bajom lehet, akkor nem esik jól egy ilyen. De igazából ez nem befolyásolta annyira ezt a bizalom dolgot, mégis eszembe jut még mindig. Na de, tizenkettedikben volt az az osztálytársam, aki nagyon össze akart velem jönni, én pedig nem mertem tanácsot kérni senkitől sem, és nem tudtam, hogy mit érzek, fogalmam sem volt, hogy mit tegyek. Viszont egy idő után már név nélkül elmondtam egyszer ebéd közben, hogy mi van és baromira nem tudom, hogy mit tegyek. Arra már nem emlékszem, hogy az illető neve hogyan derült ki, de az a lényeg, hogy anyum valamit félreértett, és azt hitte, hogy ez a kapcsolat eleve halott ötlet. Aztán egyszer kérdezte, hogy na rájött már a srác, hogy tök feleslegesen próbálkozik? Én meg néztem, hogy most mi van? Ha feleslegesen próbálkozna, már rég megmondtam volna neki. Na ekkor esett le anyumnak, hogy akkor most az van, hogy én nem tudom, hogy mit is tegyek.

Nem sok mindent meséltem neki erről a dologról, de azért azt alap dolognak vettem, hogy ezt nem adja tovább, mivel a nővérem barátjáról is csak hónapokkal később szerzett tudomást a rokonság tágabb köre, mi meg még nem is jutottunk semmi konkrét dologra, én továbbra is totál tanácstalan voltam. Ő viszont nem így gondolta. Egyszer elmentünk mamámékhoz, aztán jó gúnyos hangvételben kaptam a kérdést mamámtól, hogy mi van a fiúval? Ránéztem anyumra - aki amúgy természetesen röhögött -, és némán megköszöntem neki ezt az óriási szívességet. Ugyanis még hónapokkal később is, akárhányszor elmentem mamámékhoz, állandóan erről kérdezett, részletesen kielemeztette velem a fiú rokonságát meg minden mást is meg akart tudni róla, holott rohadtul semmi köze az egészhez. Egy idő után baromira elegem lett ebből, és megkérdeztem anyumat, hogy mégis miért kellett ezt csinálni? Miért kellett elmondani? Ő meg azzal jött, hogy mert mi van, arról miért nem szabad beszélni, ami nincs? Hát például azért, mert konkrétan nincs is...

Korábban igazából mindent meg tudtunk beszélni, minden problémánkat. De ezt nem. Én többször is megpróbáltam megbeszélni, éreztetni vele, hogy ez nekem igenis nagyon rosszul esett, ő viszont nem volt hajlandó komolyan venni. Megkérdeztem a nővéremet, hogy most szerinte tényleg én vagyok a hülye, vagy ő is úgy gondolja, hogy ez nem volt szép? És rögtön az volt a reakciója, hogy hát azért ez elég csúnya volt, most mi jó volt ebben, stb. Én is így gondoltam, ezért továbbra is próbáltam lerendezni ezt a dolgot, de anyum nem volt partner ebben. Ő kitartott amellett, hogy ezzel az égvilágon semmi baj nincsen. Máskor meg nekem van megmondva, hogy na erről eszembe se jusson említést tenni a mamáméknak, mert semmi közük hozzá. És visszafelé ez nem működik vagy mi? Nekem egy idő után elegem lett ebből az egészből, és a fejéhez vágtam, hogy ő is megbízhatatlan, ugyanúgy mint azok, akikben csalódtam már évekkel ezelőtt. Alig egy hónappal később a nővéremmel volt valami, amiről azt mondta anyum, hogy erről ne beszéljek senkinek, legfőbbképp a mamámnak ne. Aha, szóval ez így működik... Ja és volt még valami nővéremmel kapcsolatban, amiről anyum azt mondta, hogy azt ő nekem nem mondja el, és akkor legalább látom, hogy ő igenis nem pletykás. Hát jó.

Ő volt az utolsó, akiről ilyesmit feltételeztem volna, hogy elmondja a dolgaimat olyanoknak, akiknek nem kéne. Ez amúgy a tavalyi érettségi időszak kellős közepén volt, emlékszem, hogy borzalmasan ideges voltam emiatt, amikor az ének érettségimre mentem, konkrétan az érettségi nyugtatott le. Én nem akarom vádolni, meg bántani az anyukámat, mert ő egy nagyszerű ember és rengeteget tett értem. De nem tudok benne se megbízni. Nem tudtuk megbeszélni, mert nem volt hajlandó rá. És nekem ez volt az utolsó csepp a pohárban. Tudtam, hogy ha a saját anyukámban nem tudok megbízni, akkor senkiben sem. Most pedig sírok természetesen. Mert nagyon sajnálom, hogy ide jutottunk és nem csak magam miatt bánom ezt. Nem tudom, hogy tudnám neki meghálálni azokat a dolgokat, amiket az elmúlt közel húsz évben értem tett, hogyha érzelmileg automatikusan távolodom tőle azért, hogy megvédjem magam a további csalódásoktól. Mondhatja bárki nyugodtan, hogy egy önző hisztis hálátlan picsa vagyok. Biztos az vagyok, nem tudom. Én szeretem a családommal tölteni az időmet, de mégis úgy érzem, hogy távol állok tőlük. De közben szeretnék bízni bennük, mégsem tudok. Automatikusan falat építek magam köré, hogy mindenkit távol tartsak. Emiatt sok dolgomat nem tudják megérteni, de nem is várom el tőlük.

Azóta tényleg mindent magamban tartok, de ez a sok minden idővel felhalmozódik. Ezeknek egy részét leírom itt a blogon, de azért a családi dolgok nálam eléggé privát szférába tartoznak, nem szeretek róla beszélni. Viszont ezt már tényleg nem tudtam magamban tartani. Sok-sok estém telt azzal, hogy végiggondoltam magamban mindezt, amit most leírtam, és sírtam. Kívülről biztos nagyon szánalmas, hogy ilyenek miatt sírok, mert ennél sokkal nagyobb problémák vannak az életben. De nekem most ez a nagy problémám, bár ki tudja, lehet, hogy a proktológia meg a tükrözés után már más nagy problémám lesz. A tüneteim alapján simán. De erről se merek beszélni senkinek, pedig nagyon is félek tőle. Már nem magától a vizsgálattól, azon inkább túl akarok lenni. A diagnózis. De persze ne temessünk előre semmit, még itt nem tartunk egyelőre.

Mindez, ami fentebb olvasható, azt eredményezte, hogy sokkal több időt töltök a gondolataimba zákózva, mint korábban. Amikor gondolkozok/elmélkedek, akkor szoktam végiggondolni például azokat a dolgokat, amik történtek velem aznap, de senkinek nem tudom őket elmesélni. Átgondolom azokat a problémáimat, amikről senkinek nem tudok beszélni, próbálok megoldást találni. Máskor meg csak szimplán elvagyok valamilyen gondolattal. Ha ilyenkor talál meg valaki, hogy jaj beszélgessünk már egy kicsit, na akkor mindig sértődés a vége. Utálom, ha megzavarják a gondolataimat. Eleinte mindig próbálom finoman jelezni, hogy most ez nem alkalmas pillanat, de az illető "csakazértis" folytatja tovább, ekkor jön az a pont, amikor én elküldöm a fenébe, és akkor ugye jó nagy bunkó vagyok mindenki szemében. Pontosabban "gyökér", így szoktak ilyenkor hívni.

Az a durva, hogy azóta olyanokkal, akiket annyira nem is ismerek, sokkal közvetlenebb vagyok. Már nem érdekel, hogy ki mit gondol rólam. És annyira eltávolodtam mindenkitől, hogy sok ismerősömnek elmondok dolgokat annak tudatában, hogy ugyan ki olyannak mondaná tovább, mivel szinte nincs is közös ismerősünk, akinek el tudná mondani. De persze ezek nem nagy dolgok, amiket mondok, a közeli ismerősöknek mégse ejtenék egy szót se róluk. Mert tőlük már automatikusan távol tartom magam. Kívülről sokszor egy érzéketlen bunkó vagyok, mert nem mutatok ki semmit. Viszont sokszor nagyon távolságtartó tudok lenni olyanokkal szemben is, akik nem is tudnának nekem ártani, és észre sem veszem, csak utólag. Igazából ezért a leírt sok mindenért mondom azt már jó ideje, hogy nem akarok párkapcsolatot, illetve már azt sem tudom, hogy mit jelent az a szó, hogy barátság. Oltári megkönnyebbülés volt most ezt a sok szart kiadni magamból, még akkor is, ha utólag kiderülne, hogy valaki ismerős olvassa a blogot. Egyszerűen ez az igazság, ez van, én így érzem és kész. Nyilván az én múltam sem hibátlan, valamilyen szinten meg is érdemlem, amit kaptam, de megváltoztam. Bár ez már nem sok mindent hoz helyre, de mindegy is.

Szülinapozás, névnapolás

2018.06.25. 11:36, Ninette
Címkék: ünnep
202.

Tegnap összeült a rokonság, hogy megünnepeljük a tesóim szülinapját, illetve a névnapomat, ami még májusban volt, csak korábban nem tudtunk összehozni olyan időpontot, ami mindenkinek megfelelt volna. Ilyenkor délelőtt persze már javában zajlik a készülődés, így takarítgattam, meg rendezgettem ezt-azt a szobában meg az udvaron is, plusz besegítettem kicsit anyumnak a mosogatásban. Egész hamar megebédeltünk, utána elkezdtük átrendezni a nagyszobát, majd bepakoltam a sütiket, italokat, poharakat, tányérokat, evőeszközöket. Közben kezdődött az Anglia-Panama meccs, és mivel a családban amúgy is vannak nagy focirajongók, úgy terveztük, hogy majd megy a háttérben, és akkor nem idegeskedik az, aki nagyon nézni akarná. Tatám például simán hazavitetné magát fél óra elteltével azzal az indokkal, hogy meccs van, volt már rá példa.

Mire ideért a vendégsereg, Anglia már két gólnál tartott, aztán páran néztük a meccset, közben kommentáltuk a történéseket, a többiek pedig egymással beszélgettek munkahelyről meg a szokásos dolgokról. Nem sokkal később megérkeztek unokatesómék, úgyhogy én innentől kezdve le lettem foglalva általa. Ő mindenképp ki akart menni a kutyushoz, de közben meg kész haditervet mondott el, hogy én hogyan védjem meg őt a kutya szeretetkitöréseitől. Bementünk a kert egyik elkerített részébe, ahova a kutyus nem tudott velünk tartani, de aztán talált egy kisverebet, és mindenáron el akarta kapni, csak pont az elkerített részben volt a madárka, így nem foghatta meg - viszont két órával később sajnos elkapta, mert kijött a madár, megmenteni pedig nem tudtuk, mivel a kutya gyorsabb volt. Uncsitesóm nekiállt málnát szedegetni, aztán kis idő múlva visszamentünk a házba. Mivel én már nagyon éhes voltam, mondtam neki, hogy együnk sütit, de neeem, ő nem akar sütit enni, menjünk vissza a kutyushoz! Hát mondom márpedig én most enni fogok, mert korog a gyomrom. Erre ő elindult kifelé, hogy akkor ő kimegy egyedül. Na mondom és akkor ki véd meg a kutyától? Ennek hallatán átfutott az arcán valami kis jaj ne-szerűség, de aztán megint jött, hogy de majd én menjek vele és én védjem meg. Mondom én eszek, én nem megyek most ki, egyen ő is egy kicsit, aztán kimegyünk együtt. De nem, úgyhogy aztán anyum mondta, hogy majd ő kimegy vele, én pedig nekiálltam falatozni.

Anyum szokás szerint kitett magáért, ami a kaját illeti. Volt sós rágcsa, narancsos süti meg csillagkalács, ami nagyon pazarul nézett ki. Mire én eljutottam az evésig, már csak négy szelet maradt a kalácsból, úgyhogy be is vágtam az egészet úgy, ahogy volt. Kicsivel később ettem a narancsos sütiből is, a sósból meg még kora délután csemegéztem. Négykor átkapcsoltunk a Forma 1-re, mert azt is nagyon szeretik egy páran a rokonságból, a focimeccs meg már rég eldőlt, ha jól emlékszem épp 6-0 volt Angliának, amikor elkapcsoltunk. Kábé felénél tarthatott a futam, amikor az apai ág úgy döntött, hogy akkor ők most már hazamennek, úgyhogy ők időközben haza lettek szállítva. Előtte persze még elköszöntünk, meg kikísértük őket, ekkor láttam, hogy az anyai nagynéném felfedezte magának a zongorámat, és a Für Elise-t gyakorolgatta. :D Régen ő is zongorázott, ráadásul ugyanannál a tanárnál, akinél most én vagyok. Bementem megmutatni, hogy hol találja a kottákat, ha akar valami mást is gyakorolni, közben kijött a nővérem egy adag papírért, mert mint kiderült, unokatesóm bement a szobánkba és rajzolni szeretett volna. Így nővérem kirohant papírért - komolyan kábé öt másodpercig nem volt unokatesómmal -, és mire visszarohant, a gyerek már ollóval kettévágott egy borítékot, amit az asztalomon talált. És amiben egészen véletlenül az én névnapi pénzem volt, immár három darabba vágva.

Hát a fene se gondolta, hogy az első dolog, ami a kezébe akad, az egy olló, meg a pénzem lesz, és pont abban az öt másodpercben, amiben pont nincs ott senki. Pedig direkt egy csomó mindent elpakoltam a szobánkban, hogy véletlenül se károsítson olyat, amit nem kéne - az érettségi tanúsítványomat szerencsére a szekrény mélyére raktam, még jó, hogy nem azt darabolta fel -, de mikor ugye ideadták az ajándékokat, akkor csak gyorsan átszaladtam a szobába és letettem az asztal legtávolabbi sarkába, hogy ne felejtsem el majd elrakni, ha elment mindenki. Volt már korábban, hogy csak hónapok múlva találtam meg, úgy elraktam első nekifutásra, aztán persze nem emlékeztem, hogy hova is tettem. Na mindegy, lényeg a lényeg, uncsitesó azonnal kiszúrta, és utólag azt mondta a nővéremnek, hogy amúgy kockákra akarta vágni a borítékot, hát mondom még jó, hogy csak egy vágásig jutott... Összeragasztgattam, aztán majd megpróbálom kicseréltetni, elvileg bankban ki lehet. Nem sokkal Hamilton győzelmét követően a többiek is elkezdtek induláshoz készülődni. Én általában azonnal elkezdek pakolni, amint kiment mindenki az ajtón, úgyhogy gyorsan rendbe is raktuk a szobát, és ment tovább az élet a szokásos módján. :D (Ez most kicsit úgy hangzott, mint a mesékben az "és boldogan éltek, míg meg nem haltak" lezárás. :D)

Most már hivatalos

2018.06.23. 18:10, Ninette
Címkék: tanulás
201.

Ma mentem átvenni az érettségi tanúsítványomat, úgyhogy most már papírom is van a biosz eredményemről, tök jó érzés. Hétvégén kicsit ritkábban járnak a buszok, úgyhogy tudtam, hogy a kelleténél hamarabb be fogok érni, szóval most nem loholtam őrült módjára, mint a tajékoztatónál, annak ellenére sem, hogy a busz később indult, mint kellett volna. A sofőr bácsinak eléggé f*szom kivan hangulata volt, egy mukkot se szólt senkihez, a pénzt is már szinte dobálta, a blokkom meg majdnem a földön landolt, annyira nem érdekelte, hogy a kezembe adja e vagy eldobja. Hát mindenkivel megesik, hogy rossz napja van, de azért szerencse, hogy nem veszítettem el a blokkot, mert rögtön az első faluban felszállt egy ellenőr. Én eléggé hátul ültem, szóval eleinte észre se vettem, de mintha valaki utólag akart volna jegyet venni, aztán az ellenőr csajszi rá is szólt keményen. Mivel a sofőr bá eléggé nyomta a gázt, a késés ellenére is majdnem pontosan beértünk Szegedre, de én még így is bőven időben voltam. Ráérősen besétáltam a kijelölt suliba 20 perccel kezdés előtt, aztán mondta a portás, hogy az udvarra menjek, mert ott lesz az eredményhirdetés. Udvar? Atya ég, mégis mennyien leszünk? Ha jól emlékszem a kormányhivatali hölgy tájékoztatására, akkor 205-en voltunk, de egyébként nem jött el mindenki.

Egyáltalán nem volt nyárias meleg, sőt még a szél is erősen fújt, én mégis eléggé szédelegtem. A buszról leszállva is kétszer kezdtem el dülöngélni, úgyhogy a suli udvarában rögtön le is ültem egy padra. De aztán fel kellett állnom kezdésre, mert a padon ülve háttal voltunk az elnöknek és a kormányhivatali személynek, szóval szépen megkértek mindenkit, hogy ha lehet, akkor álljunk velük szembe, tudják, hogy tűz a Nap, de van egy kis árnyék, próbáljunk meg oda állni. Oda is siettem gyorsan egy kisebb árnyékos területre, mert tudtam, hogy ha Napon fogok állni, akkor annak nem lesz jó vége. Még így is féltem, hogy mire az én nevemhez érünk a névsorban, addigra elájulok, de szerencsére túléltem. Átok ez a vashiány, mert vérszegénységet okoz, ami ezzel a szédüléses szarral jár együtt, és pont szerdán voltam orvosnál ez ügyben, de mindent rendben talált nálam, így továbbra sem tudni, miért lettem hirtelen vashiányos.

Visszatérve az eredményhirdetésre, az elnök nagyon szimpi volt, mint kiderült biosz-kémia szakos tanár. Mindenkinek nagyon kedvesen gratulált és megkérdezte, hogy milyen pályát választott magának. Akiknek meg nem sikerült az érettségijük, azokat is biztatta, hogy igenis próbálják újra, higgyék el, hogy meg tudják csinálni, keressenek egy jó tanárt, aki tud nekik segíteni, stb. Nagyjából fél óra alatt jutottunk el az én nevemig, általában a névsor közepe táján szoktam lenni. Az elnök azt mondta, hogy ez nagyon szép eredmény, aztán megkérdezte, hogy orvosnak készülök e. Mondtam, hogy gyógytornásznak, mire azt felelte, hogy ilyen eredménnyel biztosan fel fognak venni. Legyen neki igaza. Aláírtam, hogy itt voltam és átvettem a papíromat, aztán lehetett is távozni.

Csekkoltam, hogy mennyi az idő, kiderült, hogy öt perccel azelőtt ment el a busz, a következő pedig 55 perc múlva jön, de fel voltam erre készülve, így úton a buszpályaudvar felé beugrottam az Árkádba. Itthon nézegettem a honlapon, hogy milyen üzletek vannak, aztán kitaláltam, hogy benézek egy papír-írószerbe. Gyorsan meg is találtam a boltot és bementem szétnézni. Pár lépés után megpillantottam a tanári zsebkönyvek között egy hallgatói naptár nevezetű könyvecskét, amit azonnal szemügyre is vettem. Nem tudom még, hogy minek veszem hasznát az egyetemen és minek nem, de úgy voltam vele, hogy jól jöhet, ha van egy ilyen kis könyvecske, amibe bele lehet írni beadandó határidőket, illetve zh, vizsga meg egyéb időpontokat. Ezen kívül még vettem egy öö hát nem tudom, hogy hogy hívjákot, de az a lényege, hogy igazából irattartó, amit gyűrűs mappába lehet beletenni. Gondoltam ha hirtelen el kell tenni valami papírt, akkor nem kell ezért külön mappát vinni, hanem be lehet tenni a jegyzetek közé. Na kíváncsi leszek, hogy egyetem közben majd tényleg hasznukat veszem e ezeknek, de hátha. :D

Mikor kijöttem a boltból, láttam, hogy lassan ideje elindulni a buszhoz. Majdnem kimentem már a kijáraton, amikor rájöttem, hogy el kéne menni mosdóba, na akkor vissza gyorsan. Valahol itt kanyarodhattam el rossz felé, mert nem ott jöttem ki, ahol korábban be, így hirtelen azt se tudtam, hogy most merre menjek - kisvárosiként hozzászoktam, hogy errefelé az üzleteknek egy be- és kijáratuk van. Befordultam az épület mellett két sarkon, aztán leesett, hogy melyik irányból is mentem be, onnan már be tudtam lőni, hogy hova tovább. Áldottam a busztársaságot, amiért volt egy gyorsjárat is, ugyanis akkora tömeg állt a rendes lassú járatos busznál, hogy odanézni is rossz volt. A gyorsra nem is szálltunk fel sokan, ráadásul volt nyitható ablak, rögtön le is ültem az egyik mellé. Hamar el is indultunk, közben néztem, hogy úristen, mennyien nyomorognak a másik buszban, nem irigyeltem őket. A hazaút tök kellemesen telt, jó érzés volt, hogy nem álltunk meg egy csomószor, hanem csak mentünk és mentünk, aztán már itthon is voltunk.

Eredmény

2018.06.21. 11:54, Ninette
Címkék: tanulás
200.

Ma reggel mentem megtudakolni az emelt bioszom összesített eredményét, úgyhogy korán keltem, de végre nem olyan érzéssel, hogy ajj mindjárt visszaalszok, hanem viszonylag frissen. Ha előző este tudatosítom magamban, hogy holnap reggel fel kell kelnem időben, akkor meglepően jól megy a korai kelés. A papírkámon fél nyolcas időpont volt feltüntetve, ezért én úgy választottam buszt, hogy nagyjából akkorra be is érjek. Na de persze hiába siettem, ki gondolta volna. Az eredetinél öt perccel később ért be a busz, úgyhogy én persze már holtideg voltam, hogy már csak tíz percem van, hogy odaérjek és juj meg jaj, így aztán szedtem a lábam Szeged utcáin, amennyire csak tudtam. Közben néztem a telómon az időt, és egyre jobban siettem, mondva magamban, hogy odaérek, akkor is odaérek!

Mikor ez meg is történt, bementem a kijelölt suliba - ami amúgy csak a harmadik iskola volt, ahová az idei érettségim ügyében jövök :D -, és előttem ment egy ünneplőrucis srác, nyilván középszintűzni jött. Megkérdezte a portást, hogy hol lesz a szóbelije, ő pedig mondta neki, hogy melyik terem. Aztán odamentem én is, mondom én tájékoztatóra jöttem, erre elkezdi, hogy az előbb mondta, hogy az a terem! Hát akkor köszi. Bemegyek az általa mondott terembe, mindenki ünneplőben, és látszólag mindenki ismeri a másikat. Hát mondom ez így nem stimmel. Egy idő után kimentem a teremből, mert láttam, hogy a folyosón is várakoznak, de hétköznapi ruhában, innen sejtettem, hogy ők lesznek az én sorstársaim. Na most az nem elég, hogy rohantam, mint egy idegbeteg, nehogy elkéssek, még negyed óráig álltunk a folyosón, és persze senki se tudta, hogy mi van. Mint kiderült, összecsaptak minket a középszintűsökkel, így meg kellett várni a bizottság értekezletét, és együtt tartották a közepesek tájékoztatóját meg a miénket is. Így végighallgathattuk, hogy 30 percetek van felkészülni, póttételt ne húzzatok, mert nem éri meg, satöbbi.

Ez legalább nem tartott sokáig, kábé öt-tíz perces lehetett, utána mondták, hogy az emeltesek menjenek át egy másik terembe, aztán majd ott meg lehet nézni a pontjainkat. Átmentünk, vártunk újabb 5-10 percet, majd jött egy hölgy, akihez egyesével odamehettünk megnézni az eredményt. Összehasonlítva az írásbeli megtekintésével, én most nem is izgultam, mert valahol belül azt éreztem, hogy meg kell lennie, és igazából tudtam, hogy azt a pontszámot biztosan elértem a szóbelin, ami ahhoz az összesített százalékhoz kell, amit én kitűztem magamnak célként (70). De azért persze átsuhant az agyamon, hogy akár még javíthattam is az írásbelin, és végül aztán kiderült, hogy így is lett. Ugyanis, az én összesített százalékomként egy kerek nyolcvanas szerepelt a papíron. Elsőre fel sem fogtam, csak gyorsan lefényképeztem a telefonommal, hogy ne kelljen a többieknek túl sokat várniuk miattam, aztán el is köszöntem, és mentem a buszra.

Hazaúton kiszámoltam - itthon pedig leellenőriztem a felvi kalkulátorával -, hogy így 435 pontom lesz, vagyis negyvennel több, mint tavaly. Uh... Ha nekem valaki egy-két évvel ezelőtt azt mondja, hogy ez így fog alakulni, szerintem leütöttem volna. :D Tavaly nekem az, hogy emelt biosz olyan volt köbö, mint egy olimpiai kvóta, király-sirály lenne, de hát nagyon elérhetetlennek tűnik. Két éve meg még szó se volt semmi bioszról. Néha elképzelem, hogy milyen lett volna, ha az akkori énemmel közli valaki, hogy menni fogsz emelt bioszra! Á, full vicc kategória volt ez még akkor. Annyira fura néha belegondolni, hogy mik történtek az elmúlt kicsit több, mint másfél évben. Már az is tök hihetelen volt tavaly, hogy kitűnő lettem. Hát megtáltosodtam, az tuti. :D

Egyébként mivel Újszegeden van az ETSZK mindkét épülete, az A épület előtt mindig elmegy a busz, sőt még egy buszmegálló is pont ott van, a B épület meg nyolc emeletes - mivel egyben van a kolival -, szóval elég magas, lehet jól látni. Így hát mikor mentem írásbelire, aztán megtekintésre, majd szóbelire, végül most tájékoztatóra, mindig néztem a kar épületeit, és minden alkalommal valami olyasmire gondoltam, hogy "ma azért fogok küzdeni, hogy jövőre erre a helyre járhassak minden nap. ide akarok jönni és kész!" Nem tudom pontosan megmondani, hogy miért ragaszkodom ennyire a szegedi gyógytornászhoz, inkább csak érzem, hogy én ezt akarom, de nekem ez bőven elég is. Amikor ott voltam januárban, akkor is határozottan azt éreztem, hogy én ezt akarom és csak ezt. Konkrétan nem egészen tudom megmondani, hogy miért, de bízom benne, hogy sikerülni fog a felvételi, és abban is, hogy jó döntést hoztam, amikor ezt a szakot választottam.

Izgi napjaim

2018.06.18. 10:39, Ninette
Címkék: mindenféle
199.

Még mindig legszívesebben a Sims-szel szórakoznék unalmas perceimben, de biztos vagyok benne, hogy ha feltelepíteném erre a gépre, másnap már halott lenne. Volt, hogy konkrétan így jártam. Na mindegy, egyelőre elvagyok ilyen virtuális kis baromságokkal a neten, meg a délutáni focimeccsekkel, de szerintem lassan odamegyek bociszemekkel valamelyik tesómhoz, hátha valamelyikük megszán, és kiélhetem magam a Simsben. Néha nem értem, hogy miért hiányzik ennyire ez a játék, de igazából mondhatjuk azt is, hogy végigkísérte a gyerekkoromat. Emlékszem, mikor még csak az első Sims volt, aztán amikor jött a második, majd a harmadik. A negyediket ki se mertem már próbálni, mert tudtam, hogy függő lennék, amit nem akarok. Így is épp elég, hogy a 2 meg a 3 mennyire hiányzik. Érdekes, más játékokért nem vagyok ennyire oda, de őszintén szólva direkt óvatos is vagyok ezekkel, mert tudom, hogy némelyikbe mennyire bele lehet merülni, aztán az ember állandóan azzal akar játszani. Alapjáraton nem vagyok ez a játszogatós, egész nap gép előtt ülő ember, de ilyenkor nyáron tényleg baromira hiányzik a Sims.

Továbbra is kicsit furcsák az üres napjaim, de a héten most lesz progim, több napon is be kell mennem Szegedre. Az érettségi értesítőmben láttam, hogy vannak ilyen-olyan értekezletek, á mondom engem biztos csak az eredményhirdető érint, de aztán pár hete anyumnak megemlítettem, hogy nem tudom mi ez a tájékoztató izébizé, és addig nem hagyott békén, amíg elő nem kaptam a papírt, hogy lefényképezhesse, mondván, majd ő megkérdezi az emelt szinten érettségiztető tanárkollégákat, hogy mik ezek. Aha, azóta se kérdezte meg, de aztán rákerestünk a neten, és kiderült, hogy a tájékoztatón mondják el, hogy hány pontos lett a szóbelim, az eredményhirdetőn meg értelemszerűen átvehetem a kis papíromat az összesített eredménnyel. Így aztán nem csak a szombati eredményes eventre megyek, hanem a csütörtöki - reggel fél nyolcas - tájékoztató cuccra is, mert eléggé kíváncsi vagyok, hogy mit produkáltam a szóbelin. Elvileg meg is lehet nézni, hogy konkrétan mire kaptam pontot meg mire nem, de majd kiderül, hogy hogy is van ez.

Az esti kis mocorgás egyelőre megy tovább, szombaton ugróköteleztem, tegnap meg görkoriztam egy kicsit, meg végre-valahára fel akartam menni a diófára, de azt hiszem, eléggé meg lett hiúsítva ez a fára mászás. Ugyanis tavaly nyár végén apum szépen lefűrészelte majdnem az összes úgynevezett kapaszkodóágamat, mondván útban volt mind - mondjuk tényleg eléggé rálógtak mindenre -, így baromira nehezen tudok felmenni, lejönni végképp. Novemberben próbáltam meg először megnehezített körülmények között felmenni, aztán csak úgy tudtam lejönni, hogy majdnem két métert kellett ugranom, közben olyan rohadtul bevágtam a könyökömet, hogy percekig nem tudtam mozgatni az ujjaimat. Mindezt egy koncertszereplés előtt, szóval alaposan beparáztam, hogy lebénult a kezem, de aztán szerencsére szépen lassan visszatért belé az élet. Azóta csak mostanában mertem újra felmenni, de hát borzasztóan veszélyessé vált így, szóval nem is érdemes már, kár érte, annyira jó odafenn. Hát ez van.

 


Sztárok/Bulvár: Tudj meg friss pletykákat, híreket. Katt!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Xtina Hungary - Minden, ami Christina Aguilera!    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** Nyereményjátékok *** Kereseti lehetõség *** Vásárolj kedvezményesen AVON termékeket!    *****    Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj! *** Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj!    *****    Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár     *****    FRPG ● FANTASY SZEREPJÁTÉK ●「ΒΛSMΛIW」 ● FANTASY SZEREPJÁTÉK ● EGY SZIGET + 24 MÁGUS ● FANTASY SZEREPJÁT&Eacut    *****    Itt megtalálhatod a legfrissebb híreket, cikkeket, képeket a Golden Globe- és Oscar-díjas színésznõrõl! Katt!    *****    Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** AVON termékek *** Kereseti lehetõség *** Értékesítõ kollégákat keresek *** sminkek    *****    Esküvõi meghívók! Mindegyik kézzel készült, egyedi. Gyere, nézd meg az oldalamat.    *****    A legfrissebb Anime hírek , mindennap anime ajánló , mondocon képek , és hírek. Csatlakozz közösségünkhöz!    *****    Rendelj bármilyen asztrológiai elemzést,júniusban Te mondod meg,hogy mennyit szeretnél érte fizetni!Várlak az oldalamon!    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    NÁLAM NINCSENNEK AKCIÓK, MINDEN ASZTROLÓGIAI ELEMZÉS "BECSÜLET KASSZÁS", A KONZULTÁCIÓ ÉS OKTATÁS INGYENES.    *****    **** Nokedli-lapja****Családi magazin****18-98 éves korosztály mindent megtalál itt, játékoktól a hírekig*****    *****    KÜLÖNLEGES AKCIÓ A CSILLAGJÖVÕ OLDALON JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A HOROSZKÓP MEGRENDELÉSEID ÁRA!    *****    Minden héten anime/managa hírek , minden nap Anime ajánlók , Mondocon hírek. Itt nem fogsz unatkozni!! :)    *****    KÜLÖNLEGES CSILLAGJÖVÕ AKCIÓ JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A SZÜLETÉSI HOROSZKÓP! VÁRLAK!RENDELD MEG MOST!