Rólam

Ninette vagyok, 19 éves. Nagyon szeretek zongorázni és hegedülni, emellett hobbim a fotózás, olvasás - általában angol nyelven -, illetve a sütés. Imádom a klasszikus zenét, ami egy kicsit furcsának tűnhet egy 19 éves lánynál, de ez az én stílusom. Idén érettségiztem, a továbbiakban gyógytornásznak szeretnék tanulni. Kedvenc színem a zöld.

Bővebben >>


A kinézetért és a css kódért hatalmas köszönet illeti Bóca-t!

 
Menü

Blog

Címkék

Archívum

Személyes részleg

Bejegyzésekben szereplő személyek

Elérhetőségem

Bejelentkezés
 

 
Blogplusz
Friss bejegyzések
2017.08.13. 14:04
2017.08.03. 18:21
2017.07.27. 11:14
2017.07.20. 15:38
2017.07.13. 16:26
 
Terveim
Megszerezni a jogsit
Jégkori bérletet venni
Kiolvasni egy könyvet angolul
Elolvasni: Leiner L.: Egyszer
Legendás állatok és megf.
Dönteni a továbbtanulásról
Venni egy húsevő növényt :D
Leérettségizni
Elkezdeni az egyetemet
Középfokú angol nyelvvizsga
Sikeresen vért adni

 

 
Chat
 
Látogatók
Indulás: 2015-10-26
 
Versenyek

 

 

 

Blog

Pozitív élmények

2017.08.13. 14:04, Ninette
Címkék: zongora
154.

Hát léteznek még csodák. Azután, hogy másfél hete kimondták, hogy nem tudnak segíteni a kutyánkon, elgondolkoztunk azon, hogy elaltassuk e, mert ha fáj neki, akkor ne szenvedjen. De nem igazán tudtuk eldönteni, hogy mi legyen. Vele voltunk elég sokat, látszott, hogy jól esik neki. Kábé három napig egyáltalán nem evett semmit, le is dobott pár kilót, utána elkezdett eszegetni pici adagokat egyre többször. És egyre jobban lett. Most hogy vége a kánikulának, egyenesen olyan, mint aki a betegség előtt volt. Ugrál mindenkire, szaladgál, nagyon jó kedve van. Egyszerűen hihetetlen.

Pár napja szóltunk az állatorvosnak, hogy jobban lett, úgyhogy kaptunk is időpontot. Ők is meglepődtek, hogy él még a kutya, megint néztek labort, a múltkori iszonyú 1500-as májenzim értéke lement 500-ra, és a vérképe sokkal jobb, mint volt. A hematokrit értéke is felment most már, az is életveszélyes volt a múltkor. Azt mondták, hogy valószínűleg bakteriális fertőzés juthatott a belébe, mert az fel tud menni egészen az epéig, és úgy tűnik, hogy az robbantotta le ennyire a máját. Továbbra is figyelni kell, hogy mit adunk neki enni, meg az epilepsziára nem kaphatja a gyógyszert, mert még kell egy hónap, hogy helyreálljon a mája. Egyébként mikor zivatar volt, nagyon féltem, hogy rohamot fog kapni, de szokás szerint végigugatta a vihart, és nem történt semmi baja. Igazi túlélő ez a kutya... ♥

A másik dolog, amiért baromi jó volt ez a hét, egy zenei kurzus. Májusban hirdették meg, pont a mi városunkban rendezték és volt zongorás is. Reméltem, hogy részt vehetek rajta, mert gondoltam, hogy nagyon érdekes lehet, de a tanárom ajánlása nélkül nem mertem jelentkezni. Aztán július elején telefonált, hogy nincs valami sok jelentkező, úgyhogy ha gondolom, akkor mehetnék. Hát én kicsit féltem, hogy ha csak azért hív, mert kevesen vannak, akkor nem biztos, hogy elég jó vagyok én ehhez, de aztán végül csak jelentkeztem, mert miért ne. Átismételtem jó pár régebbi darabomat, amivel foglalkozhatunk a kurzuson, végül összesen hatot vittem.

Őszintén szólva az első nap előtt én frászban voltam, hogy nekem ehhez nincs kedvem, nem tudom miért. De nagyon máshoz se volt, úgyhogy mindegy is. Aztán elkezdődött, és azt kívántam, bár soha se lenne vége. A srác, aki tartotta a zongora kurzust, valami hihetetlen. Húsz éves sincs még, és eszméletlenül jól zongorázik, na meg iszonyú jó tanár. Rögtön az első napon mindenki megkedvelte. Annyira jól tud bánni a zongorával és olyan jó dolgokat mondott meg mutatott, hogy mit hogyan lehet a legjobban megoldani, hogy eszméletlen. A laikus ember azt gondolja, hogy a zongora milyen könnyű, csak le kell nyomni a billentyűket és már szól is. Na igen, csak nem mindegy, hogy milyen hangon szól. Ha csak simán nyomkodjuk, akkor az nem mondanám, hogy élvezetes, akármilyen darabot játszunk. Nem véletlenül művészet a klasszikus zene. Szóval ő például ebben segített nagyon sokat, meg még persze sok más dologban is.

A lényeg, hogy baromi sokat tanultam tőle és nagyon várom már, hogy jövőre, amikor újra lesz ez a kurzus, ismét jöjjön. Igazából mi a többiekkel csak azon akadtunk ki - de azon nagyon -, hogy 5 nap helyett 4 napos volt. Mert ennek az egész rendezvénysorozatnak, aminek részei voltak ezek a kurzusok, a főszervezője a mi kurzusunk harmadik napján közölte, hogy ja hát a mienk csak négy napos lesz, nem öt. Holott az összes plakáton meg mindenen öt napot hirdettek, és mindenki, még aki a kurzust tartotta, az is úgy tudta, hogy öt napos lesz. Mi próbáltuk kiharcolni az ötödik napot is, de a szervező nem adta rá áldását, úgyhogy így jártunk. Nem volt szép tőle. Ezt az egyet leszámítva, életem eddigi legjobb zongorás élménye volt ez a kurzus. Akkora motivációt adott, hogy el sem tudom mondani. Nagyon fog hiányozni ez a négy nap, sőt, már most is hiányzik, csak most még érzem egy kicsit a hangulatát, amikor gyakorlok. Mikor elköszöntünk attól, aki a kurzust tartotta, én majdnem elbőgtem magam, komolyan. És nem voltam egyedül, mikor kimentünk a suliból, mondtam az egyik lánynak, hogy nekem annyira sírhatnékom van, mire ő azt mondta, hogy neki is. Hát ilyen jó tanárt igazából keresve is alig lehet találni, és ő ráadásul még egyetemista, úgyhogy főleg... Kíváncsi leszek, hogy végül mi lesz belőle, mert a zenén belül nagyon sok mindent csinál, művész, tanít, vezényel, zenét szerez... Abban teljesen biztos vagyok, hogy fogok még hallani róla. És van miért várni a következő nyarat. :D

Szomorú vagyok

2017.08.03. 18:21, Ninette
153.

Több, mint egy hete nem írtam, ennek sajnos megvan az oka. Kábé egy hete történt, hogy a kutyánknál észrevettük, hogy valami nagyon nem stimmel vele. Fáradékonyabb lett, mint amilyen egyébként, és ami nagyon aggasztó volt, besárgult. Szó szerint, a fogínye, a nyelve, a szeme és a hasánál a bőre is sárgás volt. És ugyebár a kutyáknál is létezik a sárgaság nevű betegség, ami nem jelent túl jót. Természetesen ez szombat délután, a rendelés lejárta után tűnt fel nekünk, ügyelet pedig nincs, a helyzet meg elég súlyosnak tűnt - igazából az is. Kerestünk egy orvost, aki hétvégén is tud fogadni, és épp indulóban volt, amikor felhívtuk, de szerencsére elég jó fej volt, és megvárt minket, amennyire tudta, ellátta a kutyát, de mondta, hogy a mi orvosunk tudná normálisan kivizsgálni és megállapítani a baját.

Hétfőn kértünk időpontot, de kiderült, hogy a mi orvosunk most jött vissza szabadságról, úgyhogy tömeg van nála, de miután elmondtuk, hogy mi a gond, azt mondták, hogy menjünk négyre, lesz majd más is velünk egy időben, de megoldják. Mentünk, azzal kezdték, hogy levettek tőle egy adag vért laborhoz. Ott helyben meg is csinálták egy géppel a vizsgálatot, addig bent is maradtunk, csak persze kellett egy kis idő, hogy kiadja az eredményeket. Amik nem voltak túl szívderítőek, sőt. Azt mondták, hogy elég súlyos a helyzet, mert nagyon rossz a vérképe. Nagyon súlyos májkárosodása van, volt olyan májértéke, ami - ha jól emlékszem - normál esetben 150-ig lenne jó, neki 1500 volt. És több olyan értéke is van, ami már bőven meghaladja a halálos határt. Ezek alapján csoda, hogy él még a kutya. Ultrahangot is csináltak, azon látszott, hogy az epe formája se jó, és a májának a kötőszöveti tokja hullámos, ami azt jelenti, hogy valószínűleg daganata van.

De az a fura, hogy tök hirtelen robbant le a kutya, ezen az orvos is elgondolkozott. Mondta, hogy parazita is okozhatja ezt, úgyhogy adott rá injekciót, ami elintézi, ha van benne valami. Meg adott egy adag májkímélő tablettát, reggel-este kell neki adni. Meg nem szedhet két gyógyszert, amit normál esetben minden nap szednie kéne. Mert hát ez a kutya átélt már pár dolgot. Négyféle gyógyszert kellene szednie esténként - epilepszia, hormonproblémák, szívelégtelenség, folyadék a tüdőben -, ebből most kettőt nem kaphat. De ha kaphatná, sem enné meg, mert azóta semmit nem eszik. Pedig ez a kutya komolyan mondom, minden morzsa kajáért megőrült egészen eddig. Most látszik rajta, hogy nincs étvágya meg ereje se. Egész nap fekszik, sétálni csak pár métert tud, utána muszáj lefeküdnie. Eddig kész energiabomba volt, csak a kánikulában pihent.

Sajnos ezt felesleges szépíteni, el fog pusztulni. Nem tudom, hogy mikor, de ez tényleg halálos, amilyen állapotban most van. Eredetileg ma mentünk volna vissza az orvoshoz, hogy megnézze, javult e az állapota, de a kutya a múltkor is úgy kifáradt a hordozástól, hogy eszméletlen. Ezért felhívtuk őket, hogy van e értelme visszavinni, mert egyáltalán nincs jobban, sőt. Azt mondták, hogy ha ez a helyzet, akkor sajnos nem tudnak rajta segíteni, mert ami tudtak, megtettek. És ezen tényleg kár rugózni, hogy de így meg úgy, az ország egyik - ha nem a - legjobb állatorvosához járunk, ha ő azt mondja, hogy nem tud mit tenni, akkor az úgy van. Igazából most már annyi betegsége van, hogy már kezelhetetlen, mert egyik gyógymód kizárja a másikat. Nem adhatjuk neki az epilepsziára és a hormonra a gyógyszert, mert nagyon károsítja a máját. De ha nem szedheti, előbb-utóbb rohamot fog kapni, amit ilyen állapotban nehezen tudom elképzelni, hogy túlélne. Ha adnánk neki a gyógyszereket, akkor pedig előbb-utóbb leállna a mája és akkor azért kampec. Plusz ott van az, hogy nem eszik semmit, de oké, úgy még kihúzza valameddig, viszont ezek a véreredmények gyakorlatilag összeegyeztethetetlenek az élettel.

Annyi mindent túlélt, hogy azért elég szép, hogy megérte a 10 éves kort. Mikor nem volt ügyelet, és egy másik orvoshoz kellett vinni őt, akkor soroltuk, hogy milyen gyógyszereket kap, azt mondta rá a doki, hogy ahhoz képest nagyon jól tartja magát. Ezek a gyógyszerek egyébként is kikészítik az állatok szervezetét az évek során. Olyan kis imádnivaló eb, hogy nagyon fog hiányozni. Mindig be tudta aranyozni a napjainkat. De a tény, az tény, el kell fogadni, hogy ez van. Próbálunk sok időt tölteni vele, csak persze vannak a szokásos hétköznapi dolgok, amiket intézni kell. Minden nap összeszorul a torkom, de addig nem akarom siratni, amíg itt van velünk. Persze már sikerült valamelyik nap, de akkor megfogadtam, hogy amíg ő nem sír, addig én se. Mert neki minden oka meglehetne rá. Nekem egyelőre nincs, mert még itt van. 

Felvételi

2017.07.27. 11:14, Ninette
Címkék: tanulás
152.

Ahogy azt valószínűleg mindenki tudja, tegnap este hirdették ki a felsőoktatási felvételi ponthatárait. Én annyit kértem a sorstól, hogy az történjen, ami számomra a legjobbat fogja hozni, akármi is lesz az, én el fogom fogadni és az alapján folytatom tovább a dolgaimat. Ezek után tényleg úgy vagyok vele, hogy ami történt, az a lehető legjobb, ami történhetett. Nem vettek fel se Szegedre, se Debrecenbe. Előbbire 406, utóbbira 398 pont kellett, nekem 395 van. A 406 egyáltalán nem nagy csoda, sőt, én azon lepődtem meg, hogy csak hárommal ment fel a tavalyihoz képest. A Debrecenen viszont őszintén mondom, nagyon meglepődtem. Kerek húsz ponttal magasabb ez a határ, mint a tavalyi. Valószínűleg éppen előttem húzhatták meg a határt, de amikor megláttam ezt a 398 pontot, nem sokkot kaptam, hanem konkrétan elröhögtem magam. A megkönnyebbüléstől. Mert így nem kell az elkövetkező egy hónapban a hajamat tépni, hogy menjek-e vagy ne. Így egyértelműen ott van: nem. Így nem veszem el mástól a helyet, ha úgy döntöttem volna, hogy nem megyek.

Esküszöm nem hazudok, ha azt mondom, hogy én pontosan olyan boldog voltam tegnap este, mint azok, akiket felvettek. Mert így van közel egy évem ahhoz, hogy megszerezzem azt az alaptudást, amire lehet építeni egyetemen. A biosz középszint az csak apró töredéke ennek az alapnak. Igazából inkább az a rossz most, hogy már nincs a gimi, ami nekem nyolc éven át egy biztos pontom volt. Most már itt vagyok a nagyvilágban, nekem kell döntéseket hoznom, ezzel együtt nekem kell felelősséget vállalnom értük. De ezzel együtt izgatott is lettem tegnap, mert ez egy olyan helyzet most, amiben eléggé meg kell terveznem, hogy mit hogyan akarok csinálni, én meg szeretek tervezgetni. Ez persze nem azt jelenti, hogy én egy év alatt meghódítom a világot és röhögve bejutok az egyetemre, hanem azt, hogy a realitásokat figyelembe véve tűzöm ki a következő célokat.

A reakciók egyébként nagyon érdekesek voltak. Persze mindenki jött előtte, hogy aztán szóljak, hogy felvettek e! Meg se tudtam már jegyezni, hogy hány embernek kell szólnom. Először persze a szüleimnek mondtam, anyum széttárta a karjait, és azt mondta, hogy akkor majd jövőre. Így van. :D Aztán írtam Amandának és az osztályfőnökömnek, amíg a válaszukra vártam, felhívtam a zongoratanáromat. Első reakciója: "de jóó, akkor zongorázhatsz jövőre is!" :D Most lehet, hogy ez másnak bunkóságnak tűnhet, de szerintem nem volt az. Én is örültem, ő is, nincs ezzel gond. :D Letettük a telefont, nézem a válaszokat messengeren. Amanda le volt döbbenve, de azt mondta, hogy ha én örülök, akkor ő is. Az osztályfőnököm szintén le volt döbbenve, mert azt mondta, hogy ő ezt egyáltalán nem gondolta volna, kitűnő bizivel, meg ilyen érettségivel meg nyelvvizsgával, és ha engem nem vettek fel, hát akkor mégis kit? :D Válaszolgattam, majd felhívtam a külön matektanáromat, aki konkrétan úgy le volt sokkolva, mintha összedőlt volna a világ. Azt mondja: "és... és akkor most mi lesz?" Meg hogy jaj, hát miért nem jelöltem meg valami tanárszakot is, mert ő mondta már egy csomószor, hogy milyen kis aranyos pedagógus lehetne belőlem, stb. :D Aztán felhívtam az anyai mamámat, aki - miután háromszor visszakérdezett, hogy hány pont kellett volna és nekem mennyi van -mindennek lehordta az egyetemet. :D 

Hiába mondtam én mindenkinek, hogy ne várják azt, hogy én majd mindenhova bekerülök, mert irtó magas a ponthatár, a reakciókból ítélve kevesen hitték el. Mert hát az emberek kívülről annyit látnak, hogy ilyenkor mindenki nyomja ki a facebookra, hogy hova vették fel, de azt senki nem írja ki, hogy kinek hány pont kellett ehhez. A mi osztályunkban majdnem mindenkinek elég volt max 350 pont, de ezzel lehet, hogy sokat is mondtam. Csomóan voltak, akiknek elég volt a minimális 280-at elérni. Ehhez képest nekem 400 fölé kellett volna tolni, mert én ezt jelöltem. Jelölhettem volna Miskolcra is, ahol talán még a 300-at se kell elérni ehhez a szakhoz, de minek, ha egyszer szar a képzés? Nem ragozom tovább, de a lényeg, hogy attól még, hogy most nem jött össze, nem dől össze a világ. Én ajándéknak veszem ezt az egy évet, amit maximálisan ki is akarok használni. Ezzel most időt nyertem, hogy tényleg fel tudjak készülni egyetemre, mert ehhez fél év nem elég, ez egyértelmű. Aztán hogy most ki szerint vagyok lúzer, hogy nem jutottam be, azt én már magasról leszarom. Én majd arra leszek kíváncsi, hogy hányan fognak bent maradni az egyetemen az első hét után.

Nyári lustizás

2017.07.20. 15:38, Ninette
Címkék: sport sütés film
151.

Most nagyon elvagyok. :D Minden nap nézem a vizes vb-t, ez jelenleg a fő programom. Amúgy is kedvelem a vizes sportokat, de alapvetően az úszást várom nagyon. Bár az már most is van, de egyelőre még csak naponta egyszer, amikor a nyílt vizi maratoni távokat ússzák. Egyébként sose voltak ilyen ambícióim, de komolyan mondom, én most szívesen kipróbálnám a műugrást meg a toronyugrást. Mondjuk a torony már elég magasan van, elsőre nagyon ijesztő lehet, de úgy kipróbálnám, hogy milyen érzés onnan belecsobbanni a vízbe. :D Nézni szoktam még a szinkronúszást - bár az elég távol áll tőlem -, meg természetesen a vízilabda meccseket is követem, jól fel is húztam magam tegnap este egyes bírói ítéleteknél... Hihetetlen, hogy ma már szinte megengedett a sportban a bírói részrehajlás, teljesen elveszik a sport lényege, a fair play...

Közben mostanában nagyon rám jött a sütögethetnék, úgyhogy pár napja csináltam islert, lekváros levelet meg ilyen kis pogiszerű sajtfánkot, ami baromira finom. Tegnap sós perecet sütöttünk anyummal, de azt már kifejezetten szombatra, mert szerveztünk egy családi összejövetelt. Múlt héten volt a szülinapom, illetve a nővérem megszerezte a diplomáját, úgyhogy közösen megünnepeljük. Hamar kell kezdeni az előkészületeket hozzá, szóval már tegnap neki is láttunk. :D Ma elvileg brownie sütés lesz a program.

Családról jut eszembe. Pár napja voltam az apai mamáméknál, és néha eléggé megdöbbentő, hogy mennyire ki tud fogni az emberen az idő. Mamám igazából volt már rosszabb állapotban a mostaninál, az utóbbi időben egészen jól van, most már csak az a problémája, hogy mindent elfelejt, ami valljuk be, valóban baromira tudja idegesíteni az embert. Tatám nem szokott panaszkodni, mert tudja, hogy elküldenénk orvoshoz, ő meg semmi áron nem hajlandó elmenni. Egy-két hete volt, hogy bementem hozzájuk a garázs felől, először tatámmal találkoztam, aki harmadik köszönésemre realizálta, hogy ott vagyok, közben már oda is kellett állnom elé, hogy észrevegyen, mert láttam, hogy a hangerő nem hat. Utána most a héten hoz egy kicsit fura alakú, sajtreszelőnek kinéző dolgot, amit ideadott azzal a mondattal, hogy vigyem el, hordozható szúnyogriasztó. A reakcióm: ?. Ránéztem, azt hittem, hogy csak viccel, mert szeret poénkodni. Mamám kérdezi tőle, hogy mi az? Mondja neki is, hogy hordozható szúnyogriasztó. De már kicsit türelmetlenebb hangon. Amikor viccel, akkor mindig látható rajta, hogy próbálja visszatartani a nevetést, most full komoly arca volt. Elveszem tőle, megfordítom, nézem a cetlit: konyhai reszelő. Hajaj, mondom, itt már bajok vannak...

Most amíg nagy kánikula van, azt tervezem, hogy filmeket nézek, ha nincs különösebb program itthon vagy a vb-n. Tegnap letöltöttem egy párat, de egyelőre csak olyanokat, amiket már ismerek és szeretem őket. Majd körbenézek és keresek újakat is, amik ígéretesek. Általában csak olyat merek megnézni, ami nagyon jónak ígérkezik, mert azért mégiscsak két óra hossza, akkor legalább legyen valami olyan, ami tényleg kivált valamit belőlem, vagy elgondolkodtat, vagy egyszerűen csak nagyon jó. Nem gondoltam, hogy hiányolni fogom az angol szintfenntartókat, mert eleinte feleslegesnek gondoltam, és egy ideig az is volt. De aztán elkezdtünk filmeket nézni, és akkor baromi jó filmeket ismertem meg. Sose fogom elfelejteni, hogy mikor a Csillagok közöttet néztük, mindig úgy mentem ki óráról, hogy tök furának éreztem, hogy nem vagyunk kint az űrben, hanem itt sétálunk egy iskolai folyosón a Földön. Na meg mikor vége lett... Huh, egész nap csak a filmen gondolkoztam. Érdekes, mert vannak olyanok, akik egyszerűen megőrülnek érte, meg vannak olyanok, akik baromságnak tartják az egészet. Nagyon megosztó. De ha belegondolok, ez elég sok filmnél így van. Engem nagyon megfogott, Nolan filmjei között tuti, hogy szét fogok nézni.

Okostojások

2017.07.13. 16:26, Ninette
150.

Sokat gondolkoztam, hogy írjak e még erről, amiről most fogok. Kicsit uncsi téma már és szeretném is lezárni, pont ezért döntöttem úgy, hogy mégis leírom. Nekem ez a blog egyfajta napló is, és a későbbiekben biztos érdekes lesz majd visszaolvasni, hogy jé, ilyen is volt. :D És ha kiírom magamból, akkor valószínűleg le is tudom zárni végre, amit már egy jó ideje le szeretnék. Tehát úgy egy hónapja írtam le a kis sztorit az osztálytársammal, akit visszautasítottam, mert 9 hónap alatt se tudta elérni, hogy beleszeressek. Nem vártam el tőle, hogy rögtön megértse és elfogadja, hogy miért tettem azt, amit. De azt kell mondanom, hogy ha nem is lett volna elég kínos a szitu, ő próbálja még inkább azzá tenni.

Az érettségi eredmények kihirdetése előtt megbeszéltük Amandával és Dianaval, hogy találkozunk, majd közösen megyünk a suliba. Odaértem a találkozó helyszínére, ők még nem voltak ott. Közvetlenül azután, hogy leszálltam a bicikliről, szembe biciklizik velem a fiú, akiről szó van. Én ránéztem, hogy köszönjek neki - mert történt, ami történt, én attól még ugyanúgy osztálytársamnak tekintem őt, mint a többieket, ergo nem akarok rosszba lenni vele -, erre ő jó erőltetetten elnézett a másik irányba és még egy kis művigyort is megeresztett. Hát mondom jól van, akkor bunkózzál, ha még mindig nem sikerült felfogni, hogy jobban jársz így, mintha azt mondtam volna, hogy jöjjünk össze.

Aztán később beszélgettünk Amandával, meséltem neki ezt a sztorit, jót röhögött rajta. Igazából ezen mást nem is lehet nagyon csinálni. Aztán mondta, hogy ő a banketten megkérdezte a fiút, hogy most haragszik e rám, mire ő azt mondta, hogy nem. Én meg mondtam Amandának, hogy ezt kötve hiszem. Általában egyébként se volt velem őszinte a fiú, még akkor se, amikor udvarolt, tőlem meg csak az akarjon bármit is, aki nem hazudozik a szemembe, mert gyűlölöm a hazugságot. Amanda erősködött, hogy de ő már négy éves kora óta ismeri a srácot, tudja róla, hogy mikor hazudik. Én akkor se hiszem el, ennyi. Tipikusan úgy viselkedik, mint egy kisgyerek, de attól még, hogy durcizik, nem lesz jobb a helyzet. Mindegy, én rá is hagytam, pukkadozzon csak. Ha direkt bántani akartam volna, akkor nem próbáltam volna elmondani neki többször is normálisan, meg segíteni, de hát ha csak játssza a sértettet, akkor nem tudok vele mit kezdeni. Ebből is látszik, hogy semmit nem lehet vele megbeszélni, szóval akkor nem értem, hogy mi a fenét akart tőlem, mert én biztos, hogy nem fogok olyannal komoly kapcsolatba kerülni, akivel nem tudom megbeszélni a problémákat.

Jaj a másik, amit nagyon bírok, hogy a gyerek baráti társaságából van két haver, aki vele együtt szid engem. A vicc csak az, hogy az egyik - őt korábban X néven emlegettem - úgy mondja, hogy én csak szórakoztam vele, hogy ő két lánnyal járt egyszerre, a másik meg nyolc éve szívatja a lányt, akiről nagyon jól tudja, hogy tetszik neki. A többi ember a társaságból - a normális részleg - nem okoskodik, hanem megérti a döntésemet. Ők érdekes módon fel tudják fogni, hogy ez volt a helyes út. Valahogy mindig azoknak nagy a pofájuk, akik egyáltalán nem különbek, sőt. Főleg, hogy amúgy semmi jelét nem is adtam annak, hogy én szeretnék vele bármit is, mert addig, amíg nem bizonyosodtam meg arról, hogy esetlegesen szeretem e, nem akartam bármit is tenni, nehogy az legyen belőle, hogy átbasztam. Ha meg azt csináltam volna, hogy már az elején azt mondom, hogy bocs, nem szerettem beléd első látásra, úgyhogy hagyjál békén, akkor az lenne, hogy mekkora egy bunkó paraszt vagyok! Én megpróbáltam szeretni, nem is akármennyi ideig, volt is, hogy azt hittem, menni fog, de aztán elmúlt minden. Rajtam kívül majdnem mindenki próbálta elhitetni velem, hogy de hát én szerelmes vagyok belé! Hát mondom akkor elég üres érzés ez a szerelem, azért szerintem nem ilyennek kellene lennie... Csak hát én tök analfabéta vagyok szerelem témában, aztán egy csomó ideig nem tudtam rájönni, hogy akkor most mi is van, így inkább másokra hallgattam. Akik megpróbálták nekem bemagyarázni, hogy most már nekem kellene lépnem, mert mi szeretjük egymást! Azt hiszem, továbbra is maradnék a saját utamon, megint bebizonyosodott, hogy hülyeség másokra hallgatni.

Jó persze vannak kivételek. Nővérem évek óta párkapcsolatban él, és ő azt mondta, hogy jól döntöttem. Meg még meséltem neki egy-két történetet a sráccal kapcsolatban és azt mondta, hogy még jó, hogy nem jöttem össze ezzel a bunkóval. Mert hát alapvetően az, csak amíg udvarolt, próbálta visszafogni magát, de nem mindig jött össze neki. Azóta persze már cseppet se próbálja türtőztetni magát, mások is rendszeresen mondják róla, hogy mekkora egy paraszt. Már Amanda se magyarázza, hogy hát ő ismeri ennyi meg ennyi ideje és így meg úgy, ő is megutálta azóta, mert vele is jó köcsög. No, remélem most már nem találkozok többet ezekkel a nagy okosokkal, akik most pikkelnek rám. Nem érdekel a véleményük, söprögessenek már először a saját házuk táján...

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |